Komló és Térsége Fejlesztési Kht. honlapja

 

Működő pályázatok

  • Non -profit munkaközvetítés


    Nonprofit szervezetek munkaerő-közvetítő tevékenységének támogatása
    www.ofa.hu/index.php?WG_NODE=WebPalyazatok&WG_OID=PALf793effee3049b208

    A Kht 2006. év szeptemberében nyújtott be pályázatot, majd nyert el 19 605 000 Ft-os támogatást és kötött szerződést 2007. áprilisában az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA), non profit munkaerő-közvetítés megvalósítása céljából. A pályázati program nagyon röviden összefoglalva a következőkről szól: Az alkalmi munkavállalói könyvvel (továbbiakban AM könyv) dolgozni, illetve foglalkoztatni kívánó aktorok kereslet és kínálat oldalának összehangolása a fő cél a munkavállalók és munkáltatók közötti AM könyves munkaerőközvetítés által, elősegítve a fekete gazdaság fehérítését és a munkanélküliség csökkentését. Másik elemként pedig az AM könyven kívüli foglalkoztatás kapcsán is vannak a projektben indikátorszámok, melyeket az 1 éves futamidő (2007. április 1 - 2008. március 31.) alatt kell teljesíteni. Ebből következően várjuk azon cégek jelentkezését akik terveznek és profiljukba illik az AM könyves foglalkoztatás, illetve azon AM könyvvel rendelkező munkavállalókat, akik szeretnének elhelyezkedni.

  • "Garázs" projekt

    A Kht a Carboker Kft-vel közösen Komló - Körtvélyesben garázsokat épített, és épít a későbbiekben is, foglalkoztatva ezzel korábbi pályázatok során kiképzett majd továbbfoglalkoztatott ("ESZA projekt") embereket. Lehetőség van a Kht-nál az esetleges garázsigényeket előre jelezni, és így kedvezményesen hozzájutni, abban a városrészben, amelyben nagyobb beruházások indulnak el a közeljövőben a városrész városhoz történő nagyobb mértékű integrálása és fejlesztése érdekében (elkerülő út, szolgáltatások, új lakások.. stb.).

    • Továbbfoglalkoztatottakkal kapcsolatos munkaerőközvetítés vállalkozói bérmunkák
      A Kht az "ESZA" pályázat által felhalmozott építési munkálatoknál használható eszközeivel és a kőműves, burkoló, asztalos, festő szakmához ténylegesen értő szakembereivel képes különböző felújítást végző intézményeknek, cégeknek, szervezeteknek, magánszemélyeknek segítséget nyújtani versenyképes, nem "extra" profitszerzési célú áron. Ez a tevékenység is kapcsolódik az "ESZA" projekt továbbfoglalkoztatásához. Mivel egyre bővülő kört alkotnak azok, akik igényt tartanak erre a munkaerőre, amelyben csak a foglalkoztatott emberek tényleges havi költségeit kell téríteni, haszonkulcs nélkül, így az esetleges munkaerőigényt időben kérjük jelezni az érdeklődőktől.

    • Eszköz bérbeadás
      A Kht az "ESZA" pályázat által felhalmozott építési és parkgondozói munkálatoknál felhasználható eszközeit bérbeadásra folyamatosan meghirdeti.
      Az alábbi eszközök bérelhetők:
      • alumínium csőállványok
      • betonkeverők
      • talicskák
      • állványpallók
      • vasbakok
      • különböző építkezésnél
      • felújításnál használatos gépek és kéziszerszámok
      • fűkaszák
      • fűrészek
      • egyéb parkgondozó eszközök.

      Érdeklődés esetén kérjük időben jelezni a különböző eszközigényeket!


  • "Nürtingeni" projekt


    Idén márciusban Németországban, Nürtingenben írtuk alá azt a már több hónapon át előkészítés alatt álló projektet ami a Nürtingeni Német Vöröskereszt és a Kht között köttetett. Célja hogy orvosolja a Németországban problémát jelentő 24 órás házi ellátási szolgáltatást, így biztosítva munkalehetőséget magyar szakképzett ilyen feladatot ellátni tudó munkavállalóknak. A projekt egy modellprojektként indul először néhány fővel, de idővel bővülve ad több, a térségben élő szociális szférában dolgozni tudó nő számára megélhetési lehetőséget. A munkavállalók a Kht-nál kerülnek alkalmazásra, kiküldetésben látják el munkájukat 1-2-3 hónap erejéig Németországban, de a Kht-tól kapják a havi fizetésüket (kb. 1100 € / hó). Várjuk az ilyen jellegű munkát ellátni szándékozó, megfelelő szociális végzettségű szakembereket, a németül beszélők az első körben előnyt élveznek, de megfelelő igény esetén nyelvoktatást is megszervezünk.

  • HEFOP 2.2.1


    A pályázat Komló és térségében a szociális szférában dolgozó szakemberek képzéséről szól, hogy a munkaerőpiacra visszatérni szándékozó hátrányos helyzetű emberek "kezelésében" nyújtson számukra hatékony segítséget.

  • Turizmus - Sikondai projekt


    A Kht. vagyonkezelésébe került "Sikondai nyári napközi" fejlesztése révén, jövő évtől várjuk azon kikapcsolódni vágyó diákokat, fiatalokat, családokat, csoportokat, akik gyönyörű környezetben olcsó körülmények közt szeretnének rendezvényeket, szállást maguknak.

  • LAKMUSZ program


    A régi Kenderföldi iskola szociális bérlakássá alakítása után, hosszú évekig kihasználatlanul maradt az iskola tornaterme. Az OFA Lakmusz III program keretében épül itt 15 garzonlakás a MIOK a Hátrányos Helyzetű Emberekért Közalapítvány közreműködésével (mint a Lakmusz pályázat nyertesével).
    Az állami gondoskodásból kikerülő fiatalok (15 fő) lakhatása, képzése valósul meg. Az építkezés a tanulók részére gyakorlati oktatási helyként rendelkezésre áll, mivel főleg építőipari szakemberek 9 fő (kőműves és festő) lesznek képezve. 6 fő leány szociális gondozó képzést kap, ők a gyakorlati képzést a helyi szociális szférában kapják meg. A beruházás elkezdődött és napról- napra gyorsul várhatóan 2008. április végére fejeződik be. Lakmusz program
    Lakmusz program


  • "Diplomás fiatalok a régió fejlődéséért" projekt


    A Kht 2007. júniusában nyújtotta be programját a Dél- dunántúli Munkaügyi Központ által kiírt a "Diplomás fiatalok a régió fejlődéséért" című pályázatára, amelyben szeptembertől 3 évig lehetőség lett egy diplomás fiatal alkalmazására. Az ő feladata pályázatírás és idegenforgalmi menedzseri feladatatok elvégzése részben egyeznek a Kht eddigi munkafeladataival, a turizmus fejlesztésével kapcsolatos feladatok és tevékenységek ellátása azonban új elemként jelenne meg.
    A pályázatírói feladat a cég saját menedzsmentjével megvalósítható, és az alapító okiratban meghatározott feladatok ellátására vonatkozó projektek, pályázatok figyelésére, szakmailag megfelelő elkészítésére, nyomon követésére, egyszerre több projekt, pályázat folyamatos megvalósítására, menedzselésére, majd lezárására utánkövetésére vonatkozik.
    Az ellátandó idegenforgalmi menedzser feladatok, tevékenységek a Kht vagyonkezelésébe került Sikondai nyári napközi fejlesztésével (pályázatírói, projektmegvalósító tevékenységgel párhuzamosan és összhangban) az ott kialakítandó idegenforgalmi szolgáltatás (olcsó - gyerek, ifjúsági és bakancsos turizmus) újraindítását, fejlesztését, marketingjét, menedzselését és az ezzel kapcsolatos napi, illetve hosszú távra vonatkozó, rentabilitást eredményező operatív tevékenységeket jelenti.